2010. december 29., szerda

...

Sziasztok...

Hm... a mai napom szokásosan telt...semmi említésre méltó nem történt...

Hoztam ide egy verset, amit ma írtam és egy történetet amit szintén én írtam... A történet elég gagyi... csak hirtelen megszállt az írhatnék... és papírra kellett vetnem.


Egy fájdalom...ami már nem fáj...

Vér csorog arcodon,
Lelked már sehol sincs.
Megszakadt az a pici szíved, ami még volt,
S tested, akár egy örökre lezárt bilincs.

Itt nem segíthet már semmi,
Meghaltál és kész.
Tested továbbra is itt bolyong,
De gőzöd sincs már róla, merre mész.



Egy szörnyű tett...

Felkelek. Kilépek az ágyból, majd eszem egy keveset. Felöltözöm, s elindulok a suliba. Sötét van és köd.
Egyszer csak egy fura nyögdécselő hangra figyelek fel. Vajon mi lehet ez? Tovább megyek, hisz a hang elhallgat. Haladok pár lépést és megint hallom ugyanazt a furcsa hangot.Megörültem volna? Vagy tényleg valaki valahol nyögdécsel? Mit tegyek? Végül elindulok a sötét sikátoron végig, mivel a suliig még van idő, meg amúgy is kit érdekel, ha kések. Úgy sincs kedvem bemenni.
Minél beljebb haladok, annál erőteljesebb a hang és most már, mintha valami mást is hallanék. Na jó, most már biztos megörültem. Lassan az út végére érek és óvatosan kinézek egy mocskos doboz mögül és ezzel egy időben egy velőt rázó iszonyatos sikolyt hallat egy lány, akit nem messze tőlem egy férfi üt egy fadarabbal. Teljes erővel üti a kétségbe esett lányt, aki szinte már nincs is magánál. Vér van körülötte mindenhol, a saját vére. Ledermedek. Istenem, mit tegyek? Menjek oda? De, hisz 5-en vannak, nem bírok el velük. De a lány egyedül van, védtelen...és megfogják ölni. Egy pillanat múlva már indulnék, de mégsem teszem. Miért mennék? Nem az én dolgom. Nekem se segített senki sem, mikor egyedül voltam 13 férfi ellen, akik csak nevettek és szórakoztak velem. Majd egyikük megkötötte a lábam, kezem és egy vasrúddal addig ütött, amíg már alig lélegeztem. Aztán ott hagytak. Egyedül. Alig kaptam levegőt... nyelni sem tudtam... a vér csorgott mindenhonnan. Féltem...nagyon féltem és fájt mindenem... Esett a hó, de nem fáztam, a fájdalmamra figyelt minden testrészem...Sötét volt... és köd...és csend... Sehol senki, aki segíthetett volna... Egyszer csak elsötétült előttem minden... és úgy éreztem...kész...vége...meghaltam...
A következő kép egy fehér homályos helyiség és egy férfi szempár volt. Megint eluralkodott rajtam a félelem...Istenem még mindig itt vannak...most már biztos nem úszom meg... A reszkető kezemet látva, a férfi bátorítóan rám mosolygott, majd nyugtató szavakkal ezt mondta..."Ne félj, nem bántalak."
4 hónapig voltam kórházban. Belső vérzéssel, kéz és fejtöréssel kezeltek.
4 hónap múlva az orvos közölte, hogy már nincs komoly bajom, haza mehetek...
Ettől a naptól kezdve...semmi sem érdekelt...
Az aranyos, mosolygós lányból, aki ahol csak tudott segített, egy érzéketlen, magába forduló lány lett...
Így végül úgy döntöttem... tovább megyek...Magára hagytam a lányt...bűntudat nélkül...


És még pár számot raknék be ide:


Az utolsónak a szövegét is leírom... Nagyon szép...

Engedj közelebb:

Engedj közelebb 2x

Mond azt, hogy sohase féljek
Mond azt, hogy tűz el nem éget
Mond azt, hogy semmi sem fájhat
Mond azt, hogy vársz, míg megtalálak
Hazudj még... nekem

Ref.: Mond azt, hogy ezerszer élek
Akkor is értesz, ha nem beszélek
Mond azt, hogy senki sem bánthat
A sötétben, senki se láthat
Hazudj még... nekem

Engedj közelebb,
Engedd, hogy én is ott legyek
Látni akarom
Érezni, azt, amit lehet
Égjen a tűz
Engedd, hogy meglássalak
Hogy, ha fáj...oh ne mondj igazat.

Mond azt, hogy igaz volt minden
Minden szó, amit elhittem
Meleget hozz, hogy ha fázom
Szeress úgy, ahogy kívánom
Hazudj még...nekem

Ref.:

Engedj közelebb...

Na szerintem ennyi lenne mára... Sziasztok.

2 megjegyzés: