2011. szeptember 19., hétfő

Titkok, melyekre sosem tudjuk meg a választ...

Üdv...

Nem nagyon akartam feljönni és írni, hisz nem túl sok értelme van annak, ha ide felírom, az elmélkedéseimet, dolgokat, amik eszembe jutnak, elgondolkoztatnak...de megint a hülye fejem győzőtt, és újra itt vagyok...

Mostanábban egyre több dolog foglalkoztat, amire sajnos a választ nem valószínű, hogy valaha is megkapom...

Ha valaki élet és halál között lebeg, pl. kómában van, vajon van választása, a maradás vagy a tovább állás között? Ő dönt? Vagy valaki más helyette és neki csak beletörödve el kell ezt fogadnia? Vajon, ha ilyen helyzetbe kerülünk, látjuk fentről magunkat? Milyen is az a kóma valójában? Tényleg nem érzünk semmit sem? Abban az állapotban mégis hol vagyunk? Az életben, vagy már a halál küszöbén? Milyen az mikor valakinek le áll a szíve, és úgy élesztik újra? Elmondhatja, hogy ő már meghalt, és újra él. Mégis akkor tényleg átlépte az élet és halál közti határt? Mi van az után, hogy meghalunk? Találkozunk azokkal, akik előttünk meghalltak? És ha találkozunk, akkor csak a szereteinkkel/rokonainkkal/barátokkal vagy másokkal is? Milyen ott? A túl világi élet? Ott újra együtt lehetünk azokkal, akiket földi életünk során szerettünk? Vagy ott erre már nem is emlékszünk?

Írtam egy verset is...


Valaki mondja meg...

Miért?
Valaki mondja meg, miért kell, így lennie?
Miért történik így?
Ahogy a napsugár, egy piciny szikrája is előkerül,
A zord fekete felhő mögötti megszokott helyéről,
A jéglakattal lezárt szívemen, a lakat olvadásnak indul,
De, ahogy esélyem volna onnan kilépni, és szívemet szabadon engedni,
A zord fekete felhő visszatér,
S a napsugár visszavonulót fúj...

Egy számot is hoztam...


Köszi, hogy elolvastad...
Szia...



2011. szeptember 7., szerda

Fate...


Elkezdődőtt a suli... vége a nyárnak... Jönnek a gondok, nem mintha eddig nem letek volna... Hánykodok rajtuk kiutat keresve... de úgy látszik, nincs.


Miért nem egyszerű minden?

Miért csak romlik és romlik?


Csomó fontos döntés előtt állok, amit meg kell hoznom, csak, hogy akárhogy is döntök, azzal valakinek ártok valahogy... nincs kiút...

"Maga vagy az ördög..." nem rég kaptam meg ezt is... És hát lehet, így van...


Reménytelenség...

Nem tudom mit tegyek,
Ez egy ketrecbe zárt élet,
Aki engem talán szeret,
Annak viszonozni ezt nem lehet.
A létrán végre egy fokot haladok,
De kis idő és kettőtt vissza is csuszok,
Én vagyok maga az ördög lánya,
Az élet nekem, ezt a sorsot szánta.
Ez a sok rossz tett következménye,
De kiút már nincs semmerre,
Mire végre valakiben bizhatnék,
Az élet magából kiköpne...

Egy újabb "versem"...

És egy gyönyörű szám...


Köszi, ha olvastál...
Szia...

2011. augusztus 16., kedd

A szem vak, a szívünkkel kell keresni..."

Sziasztok...


Jó régen írtam megint... csak, hát mostanábban a sok munka miatt inkább csak este jutok a géphez, és hát akkor is hulla vagyok már... hát napi 13 órás munka után nem is csodálkozom... Na, de nem nyavajgok, mert jól jön ez a kis munka, addig sem rágom magam pár dolgon, meg hát a munka sosem árt...

 
Most is csak azért írok, mert van egy szabinapom és gondoltam felnézek kicsit ide is...

 
Most olvasok egy nagyon jó könyvet. A "Rémálom a vonaton"-t. Először azt hittem, hogy valami gagyiság, és nem is akartam folytatni, de ez a kis történet amit le is írok ide, az ellenkezőjét hozta elő belőlem...

"...Valóban apa? Így van?
- Természetesen. Különben nem mondanám.
- Figyelj, apa, nem beszélgethetünk tovább. A kimenő hívások időkorlátosak, további intézkedésig. De... de meg akartalak kérni egy szívességre.
- Mondd csak, fiam!
Steve nagyot nyelt.
- Találkoztál Deannel, a másodpilótámmal. Kedveled?
- Persze, hogy kedvelem.
Steve hallotta apja hangján, hogy meglepődött. Kiszáradt nyelvével végignyalta ajkát.
- Csak annyi... csak annyi, hogy lelőttek minket, miközben manővert hajtottunk végre a...
- Lelőttek benneteket? Biztos vagy benne, hogy...?
- Jól vagyok - vágott a szavába Steve. - De Dean... de Dean nincs jól, apa. Szigorúan titkos katonai információt kellett célba juttatnunk. Mindkettőnknek megmondták, hogy első az adat... semmi más nem kerül a prioritáslistára. Deannak sikerült katapultálnia az adattal, de amikor a gép lezuhant, megszegte a szabályokat, és visszajött hozzám segíteni. Megmentette az életemet.
- Akkor mi baja esett?
- Miközben engem biztonságos helyre vonszolt, lelőtték.
- Jaj, ne!
- Pontosan ez történt. Golyók záporoztak rá, de nem hagyott ott. Aztán valami vegyi anyagot lőttek rá, ami beégett egyenesen a húsába. Elvesztette egyik karját, mindkét lábát, és az arca is súlyosan megégett... alig lehet felismerni. És nem jogosult katonai segélyre, se járulékra, mert az ezredesünk azt mondja, Dean megszegte a parancsot, és kockáztatta az egységünk biztonságát, sőt a háború kimenetelét is, azzal, hogy visszajött értem. A századosunk szerint szerencséje van, ha nem helyezik vád alá. A hadsereg nem fizeti az egészségügyi ellátását, és nem finanaszírozza a megfelelő művégtagokat sem. Folyton azt hajtogatják, hogy parancsszegés történt. Tudom, hogy a művégtag nem sokra jó, mégis, az is több, mint a semmi, amit miattam kap.
- Istenem, szegény fiú!
Csend.
- Steve! Mi a baj?
- Sajnálom, apa. Csak gondolkodtam - Steve erőt vett magán, hogy folytassa. - Dean sokat mosolyog, de a lelke mélyén retteg, és magányos. Nincs családja, de a lelke mélyén retteg, és magányos. Nincs családja, nincs senki, akihez visszamehetne. Ezért azt mondtam neki, hogy nálunk lakhat.
- Nálunk? Mennyi ideig?
- Végleg, apa.
Steve hallgatta a csendet, amely kitöltötte körülötte a légteret. A ki nem mondott könyörgés szinte fülsiketítőn visszhangzott a fejében.
- Fiam, Dean maradhat egy-két napig, talán egy hétig is, de semmiképpen nem költözhet hozzánk végleg.
- Miért nem?
- Steve, használd a fejedet! Örökké hálás leszek Deannek, hogy megmentette az életedet. Örökké. De szembe kell néznünk a tényekkel. Dean nyomorék. Sok időt kell vele tölteni, gondoskodást, figyelmet igényel, nem is beszélve a pénzről. Túl kicsi a lakásunk ahhoz, hogy velünk lakjon, és túl sok pénzbe kerülne átalakítani úgy, hogy neki is megfeleljen.
- De apa! Hiszen megmentette az életemet! Legalább megpróbálhatnánk! nem jelentene nagy gondot.
- De igen, fiam. Nem gondolod, hogy én is szívesen mondanék igent? De nem tehetem. Talán felvehetnék a hadisérültek kórházába, és járhatnánk hozzá látogatóba.
- Azt gyűlölné. Kérlek, apa...
- Sajnálom, fiam, de a válaszom: nem.
- De én már azt mondtam neki, hogy nálunk lakhat.
- Akkr mondd meg neki, hogy mégsem.
- De legalább nem próbálhatnánk meg, apa? Apa, kérlek! Értem!
- Nem, Steve. Megmentette az életedet, és ezért mindig hálás leszek, de túl nagy teher lenne.
- Teher? - suttogta Steve.
- Sajnálom, Steve.
- Hát én is.
- Ugyan, fiam! Ne vitatkozzunk ezen! majdnem hat hónapja nem beszéltem veled. Mesélj el mindent arról, hogy...
- Nem lehet, apa. Lejárt az időm.
- Máris?
- Attól tartok. Hamarosan találkozunk. Szia, apa!
- Akkora bulit rendezek neked a hazatérésedre, hogy csak! És Steve, nagyon sajnálom, ami Deannel történt, de értsd meg...
- Megértem, apa. Viszlát!
- Szervusz, fiam! Hamarosan találkozunk.
Steve letette a telefont. Felnézett a mennyezet piszkosszürke, málladozó festékére, lassú könnycseppek csorogtak le amúgy kifejezéstelen arcán.

- Mr. Walker, itt Dean Sondergard beszél.
- Dean? Hellő, Dean. Hogy vagy?
- Jól vagyok, Mr. Walker.
Dean nézte Steve apjának képét a videotelefonon. Olyan volt, amilyenre emlékezett: haja a halántéknál őszült, de máshol koromfekete volt. Jól nyírott kis bajusza volt, a bőre tölgybarna, s a teste is olyan kermény, mint a tölgyfa. A szeme mosolyog. Olyan ember, akiben mások ösztönsöem megbíznak. Komoly. Megbízható. Csakhogy most a homlokát ráncolta.
- Dean, Steve elmondta, hogy elvesztetted az egyik karod és mindkét lábad. Ejtették a vádat ellened? Végül is megkaptad a művégtagokat?
Dean elfordult a képernyőtől, ajka szoros, keserű vonalba húzódott. Hazamegy, de mindegy, mit mondanak a politikusok és a diplomaták, a háború sosem ér véget... az olyanokanak, mint ő, sosem. és az olyanokanak sem, mint akit a képet lát.
- Gratulálok! STve biztosnan nagyon örül - folytatta Mr. Walker.
Dean visszafordult a képernyő felé, Mr. Walker széles mosolyát nézte.
- Mr. Walker, kérem... - Egy pillanatig gondolkodott, aztán mély levegőt vett. - Mr. Walker, kérem, legyen erős. Rossz... rossz hírt kell közölnöm.
- Steve... - mondta Mr. Walker rögtön. - Mi történt? Történ valami a fiammal?
- Mr. Walker, nem tudom, hogy mondjam el. Steve... Steve ma reggel öngyilkos lett. Én... Annyira sajnálom!
A két férfi csak bámult egymásra.
- Steve...? - suttogta Mr. Walker. - Ő nem... nem tenne ilyet... Ez nem lehet igaz!
- Kérem, Mr. Walker. Attól tartok, igaz...
- De miért? Nem értem. Miért tett volna ilyet, miért?
Mr. Walkert magába roskadt, mintha összement volna, mintha Dean szeme láttára semmisülne meg.
- Mr. Walker, Steve beszélt onnel tegnap éjjel. Látta őt?
- Tessék...? - Mr. Walker a fejét rázta, lassan, végtelenül zavartan, rémülten, mint aki irányt tévesztett. - Én... Én nem... Tegnap nem láttam. Azt mondta, a webkamera nem működik...
- Értem. És miről beszélgettek?
Mr. Walker szeme lehomályosult, tekintetét üvegesre vonta a fájdalom.
- Hol van Steve?
- Mr. Walker, miről beszélgettek?
Mer. Walker lassan a fejét ingatta.
- Rólad. Rólad beszélt. Azt akarta, hogy hozzánk költözz.
- Én? - kérdezte Dean csodálkozva.
- Azt mondta, hogy elvesztetted az egyik karodat és mindkét lábadat...
- Értem.
- Nem értem. - szólt Mr. Walker könyörgőn. - Hol van a fiam? A fiamat akarom látni.
- Steve levelet hagyott önnek. Felolvashatom?
Mr. Walker lassan bólintott. Dean elővette a levelet overallja zsebéből. A szavak üvegszilánkokként sebezték a nyelvét, árkokat hasítottak hangszalagjaiba. Nyelni próbált, de fájt. Nagyon fájt.
- "Sajnálom, apa. Szeretlek. Mindent nagyon pontosan és gondosan megmagyaráztál nekem és azt hiszem, ez a legjobb megoldás mindenkinek. Steve."
- Mit akar ez jelenteni? - kérdezte Mr. Walker. - Steve nem lehet halott. Nem hiszem el, hogy meghalt. Steve él.
- Mr. Walker, nem lenne szabad ez tennem, de kockáztatom a biztonsági ellenőrzést, a felelősségre vonást, hogy megmutassam önnek Steve-et. A... a hullaházban van. Átküldhetem önnek a képet.
Dean elkapta a tekintetét, nem akart Mr. Walker szemébe nézni. Annyi bánat, olyan mély fájdalom. Túlságosan sok volt, túlságosan perzselő, mintha a napba nézett volna. Dean beütötte a jelszabát és a szükséges parancsokat a webkamera melletti klaviatúrán, és minden figyelmeztetés nélkül megjelent a hullaház képe, az átlászó kapszulák sorával. Ezeket a hermetikusan lezárt konténereket arra tervezték, hogy meggátolják a fertőzések terjedését, és a lehető leghosszabb ideig tartósítsák a holttesteket, míg haza tudják szállítani őket. Dean tudta, hogy a parancsnok pokoli cirkuszt rendez majd, hogy súlyosan megszegte a katonai protokollt, de ez egyáltalán nem érdekelte. Ennyivel tartozik Steve-nek. Dean elkezdte begépelni a szükséges kódokat, hogy a biztonsági kamera egy bizonyos kapszulára közelítsen.
- Mr. Walker, beszélt önnek Steve arról, hogy mi történt, amikor lelőttek minket?
- Igen, elmondta, hogy megmentetted az életét.
- Nem én mentettem meg az életét, Mr. Walker - mondta Dean halkan. - Éppen fordítva történt...
Új kép jelent meg a képernyőn. A kapszulában Steve Walker őrnagy csonka holtteste feküdt: láb nélkül, egyik karja hiányzott, arca súlyosan, szinte a felismerhetetlenségis szétroncsolva."

Az egész részt leírtam, gondoltam így biztosan mindenki számára érthető az egész... Engem legjobban az a rész ragadott meg, amikor az apuka azt mondta, hogy "teher". Milyen érzés lehetett az a fiú számára...
Ajánlom minden olvasni imádónak ezt a könyvet.


Na, de szerintem ennyi is lenne mára...
Köcce, ha elolvastad...
Szia...

2011. július 22., péntek

"Aki hagyja, hogy megszelídítség, az a sírás kockázatát is vállalja vele..."

Sziasztok...

Feljöttem egy kicsit írni, a két nagyobb távollétem között...
Vége a gyakorlatomnak, és hát mondhatnám, hogy sikeresen elvégeztem, de nem teljesen lenne igaz így. A jegyem meg van, de attól még nem gazdagodtam túl sok újjal. Valahogy komolyabbnak képzeltem el ezt a gyakorlatot. De hát ahogy mondani szokás, majd az élet megtanít rá, ha más nem tudott... Reméljük majd nem bukom el, mikor élesben kell csinálnom.

Úgy volt a héten elkezdem a diákmunkát is, de azt mondták adnak egy kis pihit, a gyak után. Inkább beosztottak volna már a hétre is. -.- Őszintén szólva várom, hogy kezdhessek, szükségem van arra, hogy minnél több dolog foglaljon le. De hát miért is lenne, úgy ahogy szeretném. Na mindegy...
Tehát, ha minden igaz, már jövőhétre be leszek osztva. Kicsit félek, tőle, hogy milyen lesz, de egyszer mindenen túl kell esni. Jobb előbb, mint utobb.

A kedvemről csak annyit, hogy a 0-ról a -1-re került.

Nem rég láttam egy filmet. Inception (Eredet) a címe. Fantasztikus egy film. A álomról, és annak tanulmányozásáról szól. Az álom az álomban, és ott is az álomban. Nagyon érdekes egy film, és szerintem több szempontból hasznos is. Egy kis ismertető róla:



"A profi tolvaj bármit el tud lopni. Minél nagyobb mester a szakmájában, annál kevésbé lehet előtte akadály. Dom Cobb a legjobbak között is az első: ő mások álmait szerzi meg. Amikor áldozata éjszaka az álomfázisba jut, ő belopózik, és a legnagyobb értékekkel távozik. E tudás tette Cobbot az ipari kémkedés legkeresettebb bűnözőjévé és örökké menekülő, magányos férfivá, és most kap egy esélyt, hogy helyrehozza az összes régi hibáját, és visszaszerezze az elveszett életét. Saito, egy nagyon gazdag és befolyásos mágnás, egy különleges feladattal bízza meg. Ezúttal nem lopnia, hanem profi csapata segítségével egy gondolatot kell elültetnie valakinek a fejében. A kiszemelt célpont Robert Fisher, egy hatalmas üzleti birodalom örököse, aki saját maga is profi és olyan veszélyes, amilyenről Cobb még csak nem is álmodott. Saito célja, hogy a sajátjára nézve veszélytelenné tegye a rivális cégbirodalmat. Cobb csapatával vállalkozik a feladatra, de szükségük van egy új építészre, ezért segítséget kér apósától, mentorától Miles professzortól, aki egyik fiatal és tehetséges hallgatóját ajánlja neki: Ariadnét. Hamarosan kezdetét veszi a macska-egér játék, ami során a csapatnak 10 óra áll rendelkezésére, hogy bejussanak a célpont elméjébe, elültessék a gondolatot, és kijussanak élve. Eközben Cobb-nak saját felesége halálának emlékeivel is meg kell küzdenie."
/forrás: Wikipédia/


 Írtam még egy "verset":

Egy érzés

Egy érzés, mely már teljesen megfolyt.
Nem tudom mi ez... De örökre szívembe markolt,
Megszabadulni tőle nem tudok...
Hatalmába kerít, s a levegőért kapkodok.
Mellkasom szorul, a hányinger kerülget,
Étvágyam nincs, s úgy tűnik nem is lesz többet.
Erről az egészrl figyelmem elterleni nem lehet,
Folyton az agyamban tekereg.


Ennyi lenne...
Köszi, ha elolvastad...
Sziasztok...

(Dyna köszönöm a kedves szavakat, a biztatást, és hogy olvasod a blogomat. Ide írtam ezt, mert a kommentárhoz nem engedi elküldeni.)

2011. június 18., szombat

Nem minden lehet úgy, ahogy szeretnénk...

Sziasztok...


Sok minden történt velem mostanábban...mondhatni az örület szélén állok, de valami mégis itt tart, ebben a mocsokkal teli világban. Nem tudom, hogy ennek a valaminek hálásnak kéne e lennem...nem hiszem. Talán vannak olyan emberek akik szeretnek, de megérdemlem e? Ezt sem hiszem. Minden napom, csak egy újabb késdöfés, mely a érzelemmentességhez jutatt közelebb. Vannak pillanatok, melyek egy pici kis fényt hoznak, egy pici kis időre, mikor azt hiszem, talán, majd most, minden helyre jön, megtaláltam a kiutat, de ez olyan gyorsan el is illan, ahogy előbújt. És visszatér a reménytelenség... Mi értelme az életnek? Mi értelme az én életemnek? Van egyáltalán értelme? Nem hiszem.

"Nem az a fájdalom, amitől könnyes lesz a szemed, hanem az amit mosolyogva kell elviselned."

Erősen alátámaszthatom, ennek az idézetnek az igazát. Sírni mindenki tud. De a könnyeket mosoly mögé rejteni nem. Ahhoz nagy erő kell, kitartás, és akarat.

Túl sok minden gyűlt össze bennem, amik bent ragadtak, és hiába látják a megoldás kecsegtető fényét, még sem érik el azt... Ha tehetném, eltűnék a világból, mindenkinek jobb lenne... Lehet gyávaság, de nem találom a helyem... Nem... lehet nincs is...

Nem szokásom ekkora szót fordítani az érzéseimnek, főleg nem hangot is adni nekik... De most ki kellett ezt írnom magamból...

"Ha az ember szeret: fél. Ha fél, bemagyaráz magának dolgokat. Ha bemagyaráz magának dolgokat, elhiszi a téves gondolatokat. Ha...hisz, szomorú lesz. S, ha boldogtalan lesz rossz tetteket vissz végbe. Nem azért jutnak eszembe ezek a hülye dolgok, mert kinézem belőled. Hanem azért, mert szeretlek és félek. Félek, hogy egy nap eltűnők a szívedből. Félek, hogy egy nap mikor felkelsz, ez jut eszedbe:
nem akarom."

A legjobb, ha elzárod magad mindenki elől... és senki nem tud rólad csak annyit, amennyit te akarsz, amennyit te mutatsz magadból...

Egy picit szüneteltettem a blogírást... Jön a gyakorlati időm (amitől nagyon parázok) és utána a munka. Nem nagyon lesz időm feljárkálni ide szerintem... meg hát még sok mindenre nem lesz... De ez van... Nem hiszem, hogy eddig is sok olvasom lett volna... De ha mégis... akkor nekik írom, hogy majd még leszek, valamikor... talán...

2011. május 19., csütörtök

Az őrület magával ragad...már csak a pusztulás marad...

Sziasztok...


Vége a sulimnak, és most itthon "punyadok" egésznap. -.- Utálok itthon lenni. Utálom a nyári szünetet. Utálom, ha nincs mit csinálnom. Az időt az angol tanulásával, és az eddigi hiányos tudásom befoltozásával töltöm. De őszintén szólva, a kedvem a 100-as listán a 20-at sem éri el mostanábban.

A tanulás mellett, még időnként "pihenésként" az amv szerkeztés rejtélyeit, trükjeit próbálom elsajátítani.

Egy pár jó szám, amiket mostanábban hallgatok:


Na, mára ennyi lenne...
Köszi, ha elolvastad...
Szia...

2011. május 9., hétfő

Stardust űrszonda and Aerogél *-*

Sziasztok...

Néztem a Spektrumot és egy tök jó adás ment épp. Egy űrszonda, pontosabban a StarDust expedícióját mutaták, ami 2007-ben (bár van, ahol 2006-ot írnak) teljesítette a feladatát tökéletesen. *-* ááhh...egyszerűen nagyon klassz volt, ahogy mutatták az egészet. *-*

"A Startdust űrszonda 1999.február 7-én indult, eredetileg a Wild-2 üstökös vizsgálatára. A küldetés érdekessége volt, hogy első alkalommal vett mintát egy üstökös kómájában lévő porszemekből, amelyeket aerogél nevű speciális mintagyűjtőjével fogott fel anélkül, hogy az apró szemcsék a gyors ütközés miatt elpárologtak volna. A lezárt kapszulát a szonda 2006. január 15-én a Föld légkörébe juttatta, amely végül simán földet ért. A kísérlet teljes sikernek bizonyult, több millió, üstököseredetű szemcsét találtak a mintagyűjtőben."

Forrás: www.origo.hu

"Széles körben elfogadott nézet szerint a földi élet keletkezését kozmikus hatások is segítették. Közülük is kiemelkednek a bolygónkra kezdetekben becsapódó üstökösmagok a bennük szállított H2O-van, valamint a kisbolygók, amelyek különféle szerves anyagokat juttattak a felszínre. Eddig az élet kialakulásához fontos aminosavakat, a fehérjemolekulák építőköveit csak kisbolygókban sikerült kimutatni - most végre egy üstökösmagban is nyomára akadtak."

Forrás: www.origo.hu

Egy pár link:




Stardust űrszonda illusztrált képe.

Az űrszondából kilött kapszula, mely a Földre hozta a "csillagport".

 Wild-2 üstökös

Mintagyűjtő aerogél

Képforrás: www.urvilag.hu

Na, és akkor most pár szót az Aerogélről. *-* Ahogy megláttam, teljesen beleszerettem. *-* Kell nekem ilyen, valakiii szerezen. *-* xD De csak milliómosok próbálkozanak, mert tudomásom szerint, nem olcsó egy ilyet szerezni. xDxD

Aerogél:

Az aerogél nagyon alacsony sűrűségű szilárd anyag, amely gélből származik, a folyékony komponenst gáznemű anyaggal cserélve ki. Az eddig ismert legalacsonyabb sűrűségű szilárd anyagnak tartják, amely számos különleges fizikai tulajdonsággal bír (péndául szigetelőként). Áttetsző volta és belső fénytörése miatt angolul nevezik fagyott füstnek (frozen smoke), szilárd füstnek (solid smoke), és kék füstnek (blue smoke) is, ezek a nevek magyar nyelvben nem terjedtek el (maga az aerogél is alig ismert). Bár külsőre tényleg olyan, mintha kék füstből vágtak volna ki egy darabot, érintésre a polisztirolhoz hasonlít.
Először Steven Kistler készített aerogélt 1931-ben, miután fogadott Charles Learneddel, hogy képes a zselében a folyadékot gázzal kicserélni, anélkül, hogy a zselé összeroskadna. Az első iylen gélek szilikagélek voltak. Azóta bebizonyosodott, hogy aerogélt számos különböző anyagból lehet készíteni. MÁr Kirstler a sziliciumon kivól alumíniummal, krómmal és ónnal is kisérletezett.
Amikor megérintik, az aerogél a könnyú, de szilárd hab érzetét kelti. Neve ellenére száraz, és fizikai tulajdonságai teljesen elütnek a gélekétől. Könnyű nyomás nem hagy rajta nyomot, erős nyomás azonban maradandó mélyedést képezhet rajta. Nagyon erős nyomásra struktúrája radilálisan reagál és az aerogél üvegként törik darabokra.
Ez utóbbi tulajdonsága ellenére az aerogél strukturálisan rednkivül erős és saját súlyának kétezerszeresét is képes megtartani. Ez dendritikus mikrostruktúrájának köszönhető, amelyben a 2-5 nanométer nagyságú gyűrű alakú részecskék csomókba tömörülnek, nagyon porózus, majdnem fraktális szerkezetet létrehozva, amelynek pórusai 100 nanométernél kisebbek.

 2,5 kilogrammos tégla 2,38 gramm tömegű aerogélen.

Peter Tsou aerogélt tart

 Aerogél


Na, mára ennyi lenne...
Köszi, ha elolvastad...
Szia...