A szem vak, a szívünkkel kell keresni..."

Sziasztok...

Jó régen írtam megint... csak, hát mostanábban a sok munka miatt inkább csak este jutok a géphez, és hát akkor is hulla vagyok már... hát napi 13 órás munka után nem is csodálkozom... Na, de nem nyavajgok, mert jól jön ez a kis munka, addig sem rágom magam pár dolgon, meg hát a munka sosem árt...

 

Most is csak azért írok, mert van egy szabinapom és gondoltam felnézek kicsit ide is...

 

Most olvasok egy nagyon jó könyvet. A "Rémálom a vonaton"-t. Először azt hittem, hogy valami gagyiság, és nem is akartam folytatni, de ez a kis történet amit le is írok ide, az ellenkezőjét hozta elő belőlem...

"...Valóban apa? Így van?

- Természetesen. Különben nem mondanám.

- Figyelj, apa, nem beszélgethetünk tovább. A kimenő hívások időkorlátosak, további intézkedésig. De... de meg akartalak kérni egy szívességre.

- Mondd csak, fiam!

Steve nagyot nyelt.

- Találkoztál Deannel, a másodpilótámmal. Kedveled?

- Persze, hogy kedvelem.

Steve hallotta apja hangján, hogy meglepődött. Kiszáradt nyelvével végignyalta ajkát.

- Csak annyi... csak annyi, hogy lelőttek minket, miközben manővert hajtottunk végre a...

- Lelőttek benneteket? Biztos vagy benne, hogy...?

- Jól vagyok - vágott a szavába Steve. - De Dean... de Dean nincs jól, apa. Szigorúan titkos katonai információt kellett célba juttatnunk. Mindkettőnknek megmondták, hogy első az adat... semmi más nem kerül a prioritáslistára. Deannak sikerült katapultálnia az adattal, de amikor a gép lezuhant, megszegte a szabályokat, és visszajött hozzám segíteni. Megmentette az életemet.

- Akkor mi baja esett?

- Miközben engem biztonságos helyre vonszolt, lelőtték.

- Jaj, ne!

- Pontosan ez történt. Golyók záporoztak rá, de nem hagyott ott. Aztán valami vegyi anyagot lőttek rá, ami beégett egyenesen a húsába. Elvesztette egyik karját, mindkét lábát, és az arca is súlyosan megégett... alig lehet felismerni. És nem jogosult katonai segélyre, se járulékra, mert az ezredesünk azt mondja, Dean megszegte a parancsot, és kockáztatta az egységünk biztonságát, sőt a háború kimenetelét is, azzal, hogy visszajött értem. A századosunk szerint szerencséje van, ha nem helyezik vád alá. A hadsereg nem fizeti az egészségügyi ellátását, és nem finanaszírozza a megfelelő művégtagokat sem. Folyton azt hajtogatják, hogy parancsszegés történt. Tudom, hogy a művégtag nem sokra jó, mégis, az is több, mint a semmi, amit miattam kap.

- Istenem, szegény fiú!

Csend.

- Steve! Mi a baj?

- Sajnálom, apa. Csak gondolkodtam - Steve erőt vett magán, hogy folytassa. - Dean sokat mosolyog, de a lelke mélyén retteg, és magányos. Nincs családja, de a lelke mélyén retteg, és magányos. Nincs családja, nincs senki, akihez visszamehetne. Ezért azt mondtam neki, hogy nálunk lakhat.

- Nálunk? Mennyi ideig?

- Végleg, apa.

Steve hallgatta a csendet, amely kitöltötte körülötte a légteret. A ki nem mondott könyörgés szinte fülsiketítőn visszhangzott a fejében.

- Fiam, Dean maradhat egy-két napig, talán egy hétig is, de semmiképpen nem költözhet hozzánk végleg.

- Miért nem?

- Steve, használd a fejedet! Örökké hálás leszek Deannek, hogy megmentette az életedet. Örökké. De szembe kell néznünk a tényekkel. Dean nyomorék. Sok időt kell vele tölteni, gondoskodást, figyelmet igényel, nem is beszélve a pénzről. Túl kicsi a lakásunk ahhoz, hogy velünk lakjon, és túl sok pénzbe kerülne átalakítani úgy, hogy neki is megfeleljen.

- De apa! Hiszen megmentette az életemet! Legalább megpróbálhatnánk! nem jelentene nagy gondot.

- De igen, fiam. Nem gondolod, hogy én is szívesen mondanék igent? De nem tehetem. Talán felvehetnék a hadisérültek kórházába, és járhatnánk hozzá látogatóba.

- Azt gyűlölné. Kérlek, apa...

- Sajnálom, fiam, de a válaszom: nem.

- De én már azt mondtam neki, hogy nálunk lakhat.

- Akkr mondd meg neki, hogy mégsem.

- De legalább nem próbálhatnánk meg, apa? Apa, kérlek! Értem!

- Nem, Steve. Megmentette az életedet, és ezért mindig hálás leszek, de túl nagy teher lenne.

- Teher? - suttogta Steve.

- Sajnálom, Steve.

- Hát én is.

- Ugyan, fiam! Ne vitatkozzunk ezen! majdnem hat hónapja nem beszéltem veled. Mesélj el mindent arról, hogy...

- Nem lehet, apa. Lejárt az időm.

- Máris?

- Attól tartok. Hamarosan találkozunk. Szia, apa!

- Akkora bulit rendezek neked a hazatérésedre, hogy csak! És Steve, nagyon sajnálom, ami Deannel történt, de értsd meg...

- Megértem, apa. Viszlát!

- Szervusz, fiam! Hamarosan találkozunk.

Steve letette a telefont. Felnézett a mennyezet piszkosszürke, málladozó festékére, lassú könnycseppek csorogtak le amúgy kifejezéstelen arcán.

- Mr. Walker, itt Dean Sondergard beszél.

- Dean? Hellő, Dean. Hogy vagy?

- Jól vagyok, Mr. Walker.

Dean nézte Steve apjának képét a videotelefonon. Olyan volt, amilyenre emlékezett: haja a halántéknál őszült, de máshol koromfekete volt. Jól nyírott kis bajusza volt, a bőre tölgybarna, s a teste is olyan kermény, mint a tölgyfa. A szeme mosolyog. Olyan ember, akiben mások ösztönsöem megbíznak. Komoly. Megbízható. Csakhogy most a homlokát ráncolta.

- Dean, Steve elmondta, hogy elvesztetted az egyik karod és mindkét lábad. Ejtették a vádat ellened? Végül is megkaptad a művégtagokat?

Dean elfordult a képernyőtől, ajka szoros, keserű vonalba húzódott. Hazamegy, de mindegy, mit mondanak a politikusok és a diplomaták, a háború sosem ér véget... az olyanokanak, mint ő, sosem. és az olyanokanak sem, mint akit a képet lát.

- Gratulálok! STve biztosnan nagyon örül - folytatta Mr. Walker.

Dean visszafordult a képernyő felé, Mr. Walker széles mosolyát nézte.

- Mr. Walker, kérem... - Egy pillanatig gondolkodott, aztán mély levegőt vett. - Mr. Walker, kérem, legyen erős. Rossz... rossz hírt kell közölnöm.

- Steve... - mondta Mr. Walker rögtön. - Mi történt? Történ valami a fiammal?

- Mr. Walker, nem tudom, hogy mondjam el. Steve... Steve ma reggel öngyilkos lett. Én... Annyira sajnálom!

A két férfi csak bámult egymásra.

- Steve...? - suttogta Mr. Walker. - Ő nem... nem tenne ilyet... Ez nem lehet igaz!

- Kérem, Mr. Walker. Attól tartok, igaz...

- De miért? Nem értem. Miért tett volna ilyet, miért?

Mr. Walkert magába roskadt, mintha összement volna, mintha Dean szeme láttára semmisülne meg.

- Mr. Walker, Steve beszélt onnel tegnap éjjel. Látta őt?

- Tessék...? - Mr. Walker a fejét rázta, lassan, végtelenül zavartan, rémülten, mint aki irányt tévesztett. - Én... Én nem... Tegnap nem láttam. Azt mondta, a webkamera nem működik...

- Értem. És miről beszélgettek?

Mr. Walker szeme lehomályosult, tekintetét üvegesre vonta a fájdalom.

- Hol van Steve?

- Mr. Walker, miről beszélgettek?

Mer. Walker lassan a fejét ingatta.

- Rólad. Rólad beszélt. Azt akarta, hogy hozzánk költözz.

- Én? - kérdezte Dean csodálkozva.

- Azt mondta, hogy elvesztetted az egyik karodat és mindkét lábadat...

- Értem.

- Nem értem. - szólt Mr. Walker könyörgőn. - Hol van a fiam? A fiamat akarom látni.

- Steve levelet hagyott önnek. Felolvashatom?

Mr. Walker lassan bólintott. Dean elővette a levelet overallja zsebéből. A szavak üvegszilánkokként sebezték a nyelvét, árkokat hasítottak hangszalagjaiba. Nyelni próbált, de fájt. Nagyon fájt.

- "Sajnálom, apa. Szeretlek. Mindent nagyon pontosan és gondosan megmagyaráztál nekem és azt hiszem, ez a legjobb megoldás mindenkinek. Steve."

- Mit akar ez jelenteni? - kérdezte Mr. Walker. - Steve nem lehet halott. Nem hiszem el, hogy meghalt. Steve él.

- Mr. Walker, nem lenne szabad ez tennem, de kockáztatom a biztonsági ellenőrzést, a felelősségre vonást, hogy megmutassam önnek Steve-et. A... a hullaházban van. Átküldhetem önnek a képet.

Dean elkapta a tekintetét, nem akart Mr. Walker szemébe nézni. Annyi bánat, olyan mély fájdalom. Túlságosan sok volt, túlságosan perzselő, mintha a napba nézett volna. Dean beütötte a jelszabát és a szükséges parancsokat a webkamera melletti klaviatúrán, és minden figyelmeztetés nélkül megjelent a hullaház képe, az átlászó kapszulák sorával. Ezeket a hermetikusan lezárt konténereket arra tervezték, hogy meggátolják a fertőzések terjedését, és a lehető leghosszabb ideig tartósítsák a holttesteket, míg haza tudják szállítani őket. Dean tudta, hogy a parancsnok pokoli cirkuszt rendez majd, hogy súlyosan megszegte a katonai protokollt, de ez egyáltalán nem érdekelte. Ennyivel tartozik Steve-nek. Dean elkezdte begépelni a szükséges kódokat, hogy a biztonsági kamera egy bizonyos kapszulára közelítsen.

- Mr. Walker, beszélt önnek Steve arról, hogy mi történt, amikor lelőttek minket?

- Igen, elmondta, hogy megmentetted az életét.

- Nem én mentettem meg az életét, Mr. Walker - mondta Dean halkan. - Éppen fordítva történt...

Új kép jelent meg a képernyőn. A kapszulában Steve Walker őrnagy csonka holtteste feküdt: láb nélkül, egyik karja hiányzott, arca súlyosan, szinte a felismerhetetlenségis szétroncsolva."

Az egész részt leírtam, gondoltam így biztosan mindenki számára érthető az egész... Engem legjobban az a rész ragadott meg, amikor az apuka azt mondta, hogy "teher". Milyen érzés lehetett az a fiú számára...

Ajánlom minden olvasni imádónak ezt a könyvet.

Na, de szerintem ennyi is lenne mára...
Köcce, ha elolvastad...

Szia...

"Egy hullocsillaggal egy lélek is eltűnik az életből..."

Sziasztok...

Most csak egy könyvet jöttem reklámozni, és egy versemet írnám ki...

A könyv a Vonzódás lenne. Életem egyik legjobb könyve. T-T Valahogy eddig ez az egyik könyv, ami a legközelebb állt hozzám. Egy tömör bemutatása a könyvnek, csak, hogy ne lőjem le a lényeget, hátha valaki kedvet kapna az elolvasásához.

Nalini Singh

Vonzódás

"Sascha Duncan mentál. Mint fajának minden képviselője, ő is különleges mentális képességekkel rendelkezik és minden érzelmet, érzést száműzőtt az életéből. Sascha azonban más, mint a népe többi tagja, és ezt a hibáját rejtegetnie kell.

Lucas Hunter alakváltó. Egyszerre ember és leopárd; az ösztönei, érzelmei és a falkája iránti szeretet vezérli.

A két faj eddig békében élt egymás mellett, most azonban háború fenyeget: egy mentál sorozatgyilkos szedi áldozatait az alakváltó nők közül. Lucas meg akarja találni a tettest, és ehhez Saschán keresztül szeretné megismerni az ellenség féltve őrzött titkait."

forrás: a könyv fülszövegéről

Ebben a könyvben az érzelmek ezerrel csapnak le az olvasóra. Szerelem, vágy, kéj, szomorúság, birtoklási vágy, bánat, szeretet, csalódás, fájdalom, bosszú.

És ezt mind, egy mentál segítségével "tapasztalhatjuk" meg.

(A mentálok a hidegség, érzelem mentesség tökéletes mintaképei.)

Nagyon elgondolkoztató és a való életbe is tökéletesen áthelyezhető tartalommal rendelkezik az egész könyv. És mint mondtam az elején, eddig ennél jobb könyvet nem nagyon találtam még.

És akkor most a versem:

Érzések hatalma

Túl sok az érzés, mely hatalmába vett,

Szomorúság, szerelem, bánat, szeretet.

Lelkem, ehhez már, túlzottan sebzet,

Nincs kiút, csak az isszonyú fájdalom, a retteget.

Ahogy érzed, hogy lelked kettéhasad,

S szíved akár egy megtépázott ruhadarab,

Millió apró darabra szakad,

Fénylő szemedből sós könnyek patakzanak,

És soha többé szíved már, nem dobbanhat.

Ez a vég, az élet vége.

Ez ellen tenni, már nem lehet.

Az előtt kellett volna,

Mielőtt egy ember, ilyen sorsra tévedett.

Még egy gyönyörű idézetett is raknék be:

...aztán nagyon sok embernek nem volt türelme kivárni amíg megismer és ő alakítja ki rólam a véleményét, vagy igyekszik kinevelni hibáimból, vagy elfogad azokkal együtt, hanem idő előtt tovább állt és nekem sohasem volt erőm harcolni senkiért, szó nélkül hagytam továbbmenni, sőt igazat adtam neki, hogy engem nem lehet és nem érdemes szeretni és ez mániámmá vált. Pedig olyan sokért nem adtam volna, ha valaki görcsösen ragaszkodik hozzám, ha kivárja, amíg megismer, és megpróbálja velem elhitetni, hogy engem is lehet valamiért szeretni, hogy bennem is van annyi, mint másban...

Na, de mára ennyi lenne...

Köszi, ha elolvastad...

Szia...

ƸӁƷ _^-^_ ƸӁƷ

Sziasztok...

Kiolvastam az Anita Blake 2. kötetét is. Egyszerűen fantasztikus egy könyvt. Egy újabb példaképem lett Anita által. *-*

Most kezdtem bele a Vonzódásba. Eddig elég jónak tűnik, bár még nem nagyon volt időm sokat haladni vele.

A vizsgák a küszöbön várnak már. :/ Hétfőn lesz egy vizsgám, és még egy dogám is, aztán csütörtökön a másik vizsgám. És hát a hét többi napjaira is esik egy-egy doga. Jah, meg jővőhéten hétfőn is lesz még egy vizsgám. De az már az utcsó nap. (huh...) Hála istenek. Bár tuti, hiányozni fog megint a suli nyáron. Hát igen, mindig az kell épp, ami nincs. :/

Csináltam egy vidit megint. Nem lett valami csúcs...

Találtam egy nagyon jó számot is youtuben. T-T gyönyörű...

Delhusa Gjon - Egyszer rájössz

Na, mára ennyi lenne...

Köszi, ha elolvastad...

Szia...

"Csak is bátraknak... Kik nem félik a halált... Nyisd ki a könyvet, és lapozz bele..."

Sziasztok...

Kiolvastam a Démonnaplók 7 kötetét. Egyszerűen fantasztikus manga. ^^ De már bele is kezdtem két újba, a Claymore-ba és a Reading Club-ba. Az első egy szomorúbb hangvételű anime, a második meg, hát, az sem egy vidám hangvételú. Egy kis infó róluk.

Claymore:

Műfaja: akció, fantasy, horror, kaland, shounen

Ismeretlen világba, de mintha a sötét középkorban járnánk, ahol embereket felfaló és emberbőrben rejtőző démonok (yoma-k) tartják rettegésben a falvak és városok lakosságát. Az emberek tehetetlenek, ezért rászorulnak a Szervezet által felügyelt claymore-ok segítségére. A claymore-ok fiatal nők, akik félig emberek, félig démonok és emberi tudatukkal tartják kordában démoni erejüket. Clare maga választotta a claymore létet, hogy bosszút álljon egy olyan társán, aki elvesztve démoni része fölött az irányítást megölte azt, akit Clare mindennél jobban szeretett. A lány így érkezik egy yoma által rettegésben tartott faluba, ahol megmenti Raki életét. A fiú hálából nem tágít többé Clare mellől és végigkíséri küldetésein, míg végül - egy ígéret terhe mellett - kénytelenek elválni egymástól. Clare bosszúját fel nem adva, de ígéretét sem feledve rájön, hogy a Szervezet és a claymore-ok kapcsolata sokkal több titkot rejt, mint azt első ránézésre gondolná az ember.

Mindenkinek ajánlom, akit érdekel ez a fajta műfaj.

Nekem eddig Clare, és Teressa a kedvenceim. *-* T-T Clare szomorú múltja, és Teressa kemény, de belül mégis meleg szíve, érte el nálam ezt.

Reading Club:

Műfaja: horror, iskolai élet, krimi, misztikus, pszichológiai

A kissé félénk Eun-sai kapva kap az alkalmon, amikor a helyes Kyunk-do segítséget keres maga mellé az iskola könyvtárának átalakításához. Azonban csalódnia kell, hiszen a fiút sokkal jobban érdeklik a könyvek - különösen egy bizonyos könyv - mint a lány társasága. Eun-sai kíváncsian veszi kézbe Kyung-do rejtélyes könyvét, ami állítólag még az Alexandriai Nagykönyvtárból származik és halálra rémül a belőle áradó iszonyattól. Ezzel a fiatal lány olyan misztikus események középpontjába kerül, melyek elől nincs menekvés. Felbukkan egy titokzatos szervezet - a Reading Club, a könyvtárban meghalt iskoláslány szelleme, illetve fény derül Kyung-do és a könyv különleges kapcsolatára is.

Ez is egy nagyon jó manga. Mindenkinek ajánlom figyelmébe. ^^

Hoztam két számot is.

MM - Te vagy az a lány

(Ez az egyik kedvenc számom most.)

Red - Already Over

(Ez az az egyik szám, amelyik folyton az elmélkedés rejtélyes mezejére tereli a gondolataimat.)

Elmélkedés

Mikor ott állsz két út között, s választanod kell minél előbb. Hogy döntesz? Ezerrel agyalsz a legjobb megoldáson, de mindkettőben van elvetni való és jó is egyaránt. Akármerről indulsz is el, hogy a helyes megoldást megtaláld, mindig ugyanoda lyukadsz ki, hogy kezdheted elölről az egészet, mert megint csak a semmibe jutottál. Mi a teendő ilyenkor? Vajon mindenre van megoldás? Vagy itt ragadtál örökre? Vagy jobb, ha csak találomra valamerre elindulsz és reménykedsz, hogy jót választottál? De, hogy találhatod meg mégis a legjobbat? Sokan mondanák, hogy kövesd a szíved utasításait. És mi van, akkor, ha  Ő sem tud dönteni? Ha Őt is mindkét irányba húzza valami? Vagy elveszel, vagy megtalálod a megoldást. Nincs középút. Ez az élet. Dönteni kell, vagy elveszel...

Bocsi, ezért a kis monológért, de úgy éreztem, le kell írnom ezt ide. Mert miért ne? Az élet egy rejtélyes fogalom, és senki sem tudhatja, hogy azon az úton, amin most elindult/elindul, vajon merre téved a végén...

Na, de sztem, ennyi lenne mára...

Köszi, ha elolvastál...

Szia...

" Várj. Tudod, hogy hiába menekülsz, hiszen akármerre is mennél, mindig utol ér az utolsó levél."

Sziasztok...

Semmi érdekes nem történt velem, csak a szokásos események.

De találtam ma egy fantasztikus animét és tovább olvastam az Elfen Liedet, és belekezdtem egy másik manga sorozatba is közben és persze olvasom tovább az Anita Blake-t is.^^ Na, de lassan sorjában. ^^

Először a manga, amit most kezdtem el olvasni. 7 kötetből áll. A címe: Démonnapló. Nagyon jó bishounen, dráma, fantasy, mágia, misztika és egyben még vígjáték is. Megtalálható benne a barátság, a sors, démonok, lovagok, rejtélyek és még sok sok más egyéb. ^^ A kis ari Raenef démonnagyúrrá képzésével kezdődik az egész manga és persze az irtózatosan édes Eclipse démonnal, aki egy normális démonnagyúrrá próbálja változtatni a szeleburdi, vidám, mindenkin segíteni akaró Raenefet. ^^

Aztán az Elfen Lied mangából is tovább haladtam egy kicsit. T-T Olyan szép manga, de egyben szomorú és néhol annyira szívszorító. Szegény Lucy, szegény Nana, szegény Mariko. T-T

Aztán ma találtam egy animét. Egyszerűen eddig fantasztikus.

A Shinreigari: Ghost Hound címet viseli. ^^ 

Műfaja: Dráma, fantasy, horror, misztikus, pszichológia, seinen, tragédia, iskolai élet.

Egy kis ismertető:

A halál megrázó élmény. Ilyesmit látva főleg egy kisgyermek esetében a világ kifordulhat magából. Tévképzetek, rémálmok, fóbiák, rettegés, félelem, olyan láthatatlan dolgoktól, melyek nem is léteznek. Hangok, látomások, melyke folyvást kísértenek. Ez vár azokra, akik nem elég idősek vagy nem elég erősek hozzá, hogy feldolgozzák, egy családtagjuk vagy barátjuk meghalt, többé nem láthatják. Sajnos ez a veszély egy családtag elvesztésekor nem csupán egy embert az egész családot fenyegeti. A világ pedig kegyetlen, a halál elérhet bárkit, bármikor.

Komori Tarou, Ogami Makoto és Nakajima Masayuki. Mindhármukkal megtörtént már a szörnyűség mindhárman szemtanúi voltak egy másik ember halálának. Tarou-kun jár közülük a legrosszabbul őt 3 évesen egy emberrabló ejtette fogságba 8 éves nővérével együtt. Ez önmagában is elég megrázó lenne egy ilyen kicsi gyereknek, de ráadásul öngyilkosságának lehetett tanúja, aki egy héttel Tarou-kun elrablása után dobta el az életét. Az Ogami család gyászát pedig beárnyékolták a pletykák a férfinak talán köze volt a Komori gyerekek elrablásához. Masayuki esete más, mint a két barátjáé. Ő egy osztálytársa haláláért felelős, akit addig herceltek, míg az le nem ugrott az iskola tetejéről.

Nem csoda, tehát, ha mind a három 14 év körüli fiú fóbiáktól szenved. Félelmeik msáok, de a sors valahogy egymás útjába sodorja őket. Tarou és Makoto egy Suiten nevű vidéki kisvárosban élnek. Rokonok, de nem sokat találkoznak, szinte egyáltalán nem beszélnek egymással. Az új tanév kezdetén áthelyezett Masayuki az, aki olthatatlan kíváncsiságától hajtva összehozza őket, mivel a kíváncsi természetű fiú, mindkettejük tragédiájára kíváncsi és minél többet szeretne megtudni a két ügyről. A hármas kezdetben nem nagyon bírja egymást, de egy eset megváltoztatja hozzállásukat. Együtt elmennek a romos kórházépületbe, ahol Tarou-t elrablója fogságban tartotta 11 éve. Az épület még ma is áll, habár a nem messze épült duzzasztó miatt gyakran kerül víz alá. Az épületben bolyongva megtalálják a szobát, melyhez Tarou-nak élete legrosszabb élményei kötődnek és olyan dolog történik itt velük, amire nem is számítanak. Szellemük kilép testükből és szabadon szárnyalva járhatják Kakuriyo, a túlvilág földjét.

Visszatérve testükbe másnap már nem is biztosan benne, hogy a történtek valódiak voltak, de mivel mindhárman emlékeznek rá, így az sem kizárt, hogy mégsem csak képzelődtek. Az esetet követően egyre gyakrabban hagyják el testüket mindig együtt, mind a hárman illetve szép lassan a valódi világban is szellemek kezdenek feltünedezni. A hallucináció és az asztrál projekciós zavar (a test elhagyása) viszont a tudathasadás tünete, ami gyakran jelentkezik komoly megrázkódtatáson átesett embereknél, melyet a poszttraumás stressz vált ki. Kérdés tehát, hogy a 3 fiatal természetfeletti jelenségek tanúja vagy agyuk nem képes feldolgozni az őket ért traumát és tévképzeteket generálva szép lassan összeomlik? A fiúk valóban Kakuriyóban járnak időről-irőre, vagy szép lassan megbolondulnak?

/Forrás: Animeaddicts.com/

Na, de így a végén, még ajánlanék egy gyönyörű számot. *-* T-T Egy folytában ezt hallgatom mostanában. 

Ákos - Az utolsó levél

Na, asszem mára ennyi lenne...

Köszi, ha elolvastad...

Szia...

♥♥♥ Pure ¤ Love ♥♥♥

Sziasztok...

A bejegyzésem címét Pure Love (Tiszta szerelem) egy gyönyörű számból vettem. *-* T-T Valahogy nagyon megtetszett ez a két szó, meg maga a szám is követelte, hogy felkerüljön ma ide. ^^ Úgy, hogy akkor be is rakom. A klip is gyönyörű hozzá. T-T

Arash feat Helena - Pure Love

Arash feat Helena - Broken Angel

Elkezdtem az Anita Blake első kötetét a Bűnős vágyak-at. ^^ Eddig nagyon klassz a könyv. A "nem bírom letenni" kategóriába pont bele fér. xD Emellett persze ezerrel próbálok tanulni is. Jönnek a zh-k úgy hogy tényleg nagyon bele kell húznom. :/

Írtam tegnap egy verset:

Segíts, hogy újra jó legyen...

Jéghideg a testem,

Jéghideg a lelkem,

Jéghideg a szívem,

Kérlek, segíts újra melegséget lelnem.

Bújj hozzám, Ölelj át,

Nézz reám, s mond szeretsz,

De ezt csak, akkor tedd,

Ha szíved még mindig értem repes.

Ne vágj át, ne tedd ezt.

Segíts, hogy újra jó legyen.

Ne hagyd, hogy a fájdalom, tőled

Örökre elvegyen.

Akard te is, ahogy én,

Hogy együtt legyünk az élet egészén.

Szeress te is, ahogy én,

Hogy elmondhassuk: "A szerelem már az enyém."

Még így a végére egy idézet, amit a Nanából vettem.

"Az álmok megvalósulása, és a boldogság két külön dolog."

Na, ennyi lenne mára...

Köszi, ha olvastál...

Szia...