Sziasztok!
Na, mit is írjak?
Ma volt az első "Biztosítástan" órám, eddig tök érdekes, na de várjuk ki a végét...
Na, mit is írjak?
Ma volt az első "Biztosítástan" órám, eddig tök érdekes, na de várjuk ki a végét...
Olvasom a könyveket, de a "Vámpírok! Vámpírok"-kal nagyon keveset haladtam...
Havazott *-* Mentem suliba, akkor még eset, erre jövök fel az aluljáróból...és havazik...*-* Azt hittem már nem fog idén esni a hó, de nem eset így sem sok.
Tegnap írtam pár verset és egy történetet megint:
Búcsú az "élettől"...
Megemészt a bánat,
Már iszonyúan fáj.
Megtörök ekkora súly alatt,
Hiába küzdök oly régóta már.
Segítséget se kérhetek,
Hisz őt kit kérhetnék.
Jól a pofámba nevet,
Ha a lelkem neki kiöntenék.
Utolsó perceim ezek a percek,
Úgy döntöttem, így tovább, nem élek.
Bocsánat attól, ki "talán" szeretett,
De én már nem bírok el, több befelé folytott könnyeket.
Az életben csak a rosszat leltem meg,
Úgy látszik ez a sors adatott nekem meg.
Talán még utoljára kérhetek egyet,
Értem, soha, senki se ejtsen könnyeket.
Megszakadt barátság...
Én szerettelek, de te nem vetted ezt észre
Minden bajban melletted álltam, de te ezt természetesnek vetted.
A barátod voltam, de te eldobtál.
Egy lányért, egy szerelemért, amiből semmit sem kaptál.
Néha még vissza hívom a képeket,
De már teljesen homályosak lettek.
Nem hittem volna, hogy ez lesz a vége,
Mikor olyan szépen indult a kezdet.
De remélem találsz egy szebb, jobb életet,
Ahonnan szerezhetsz, sokkal, neked tetszőbb képeket.
De remélem, azért még nem felejtettél el teljesen,
Mert az én szívemben örökre kibérelted helyedet.
Kín
Mardossa szívemet, lelkemet az égető bánat.
Vöröslőn csepeg le, testemen a fájdalom harmat.
A penge éle, vidáman ugrál ide-oda,
Miközben, tartója, pillanat, s belehal a fájdalomba.
A halál hozója, azért sem hagyja abba,
Küzd azért, hogy a vért előbukkanni lássa.
A lány, mely embernek nem mondható már,
Vérben úszva, ájultan egy sík talajt talál.
Vonz
Vonz az úttest,
A halál helyszíne hívogat.
Nem sokáig bírok már ellenállni,
A csábító szavaknak.
Vonz a sínek,
Mikor a metró behalad,
Egy álom lenne elképzelni
Az ugrás utáni arcokat.
Vonz a magasság,
Az a félelem,
Mely zuhanás közben beléd hat,
Átélni vágyom azt az iszonyú borzalmat.
Ezek olyan nagy kérések lennének,
Hogy eddig egyiket se élhettem még meg?
Átakarom élni ezeket a rémisztőnek hit perceket.
Egy földalatti túra
Egy osztálykirándulás helyszínére siettem épp a megfelelő öltözékben. Túra bakancs, vastag bélelt pulóver, kabát, nadrág. A föld alatt kialakított barlangrendszert választottuk célnak. Már régóta vártam egy ilyen túrára a föld alatt.
Mire odaértem már majdnem mindenki ott volt. Oda mentem a barátaimhoz és mindenkit üdvözöltem. Utolsó pillanatban esett be Anti a legjobb barátom. Születésünk óta ismertük egymást, így mindent tudtunk egymásról. A nyakába vetettem magam és őt is megpusziltam. ^^ Ő is adott egy nagy cuppanóst...^^ Akármilyen régóta is ismertük egymást, mégis mindennap ugyan olyan fontos volt.
A tanárnő kiadta az indulási vezényszót, így megindult előre a 30 emberből álló tömeg. Mindenki feszült izgalommal beszélgetett, de amit elértünk a bejárathoz csend lett és a vezetőt hallgattuk, miközben a bejáratnál egy lámpával ellátott sisakot kaptunk.
Végre beléptünk. Sokáig, úgy kb. 5 métert csak lefelé mentünk, egy csúszós létrán. Minnél jobban közelebb értünk a célhoz, annál jobban hűvösödött a levegő és sötétebb lett. Ha nem lettek volna lámpánk, akkor semmit sem láttunk volna, hisz lent egy lámpa sem világított.
Miután leértünk egy kis ideig térden csúszva haladtunk, de volt, ahol szó szerint hason csúszva kellett menni. Nagyon élveztem. Tényleg itt vagyok lent, mondogattam Antinak, nagy örömmel...^^ Picit fáztunk az elején, de a mozgásban teljesen átmelegedtünk.
Már vagy egy félórája lent voltunk, amikor hirtelen megcsúsztam és magammal rántottam Antit is. Bevertem a fejem és elájultam.
Körülbelül 5-100 perc múlva tértem magamhoz. Fáztam, csak az a halvány fény volt, ami a sisakom lámpájából áradt. Jó időbe telt, mire felfogtam, hogy egy szakadék felett vagyok, ami beomlott a barlang alakításakor. Elkezdtem segítségért kiabálni. Jó idő múlva meghallottam Anti hangját jóval fentebbről. Kértem, hogy segítsen, mert nem tudok kijönni, erre azt a választ kaptam, hogy ő is egy kitüremkedés szerű izén van és hogy mozdulni is alig van helye, de végül kitalálta, hogy világítsak felfelé, megpróbál lejutni hozzám. Még ennek a kivitelezésén agyalt, folyton kérdezgetett aggódással a hangjában, hogy jól vagyok-e, nagyon fázom-e, és biztatott, hogy kifogunk jutni innen megígéri. És ekkor egy nagy robajt hallottam, kő darabok kísérték és a barátom teste...zuhant...A karját felém nyújtotta, könyörögve, hogy segíts...Próbáltam gondolkozni mit tegyek...de nem ment...:S Nagyon messze volt tőlem...Arra tértem magamhoz, hogy eltűnt minden...a kő...a lámpája fénye...a hangja...ÉS Ő MAGA IS!!!
Üvöltöttem a nevét, ahogy csak tőlem telet...de semmi...Kis idő múlva ráismertem a valóságra...vége..elvesztettem ŐT!!! Itt hagyott!!! Örökre...Totális transzba estem és arra már nem is emlékszem, hogy hogy húztak ki onnan és hogy hoztak ki a barlangból...Az életem teljesen össze omlott. Egy pszichológus jött oda hozzám, mikor kiértünk a barlangból. Próbált kapcsolatot létesíteni velem, de kudarcba fulladt a próbálkozása. Nem érdekelt semmi...vissza akartam kapni Őt...a legjobb barátomat...
Egy hónap telt el és én még mindig nem tettem túl magam azon ami történt. Teljesen magamba zárkóztam, kerültem minden nemű kapcsolattartást, társaságot, még a barátaimat is. A órákon alig tudtam figyelni. Senki és semmi nem hozhatta vissza Őt nekem...:(
Orbitális fájdalom, amit éreztem. Teljesen elvette az eszem...és egyik nap elhatároztam véget vettek ennek. Senkinek nincs szüksége arra, hogy a búskomor képemet lássa folyton...nekem meg senkire sincs szükségem...csak Rá.
Egy délután, órák után, felmentem a sulitetejére, az egyik volt kedvenc helyünkre Antival...és levetettem magam onnan.
Lehet elvette az eszemet már teljesen a fájdalom, de láttam őt magam előtt, amint folyton azt kiáltja felém nyújtott kezekkel, hogy segítsek neki...
És most miután megtettem még utoljára láttam...amint ezt mondja felém nyújtott kezekkel:
- Neee...Jessica, miért tetted ezt? -
és sírt, de magához ölelt és végre egy hónap után, újra érezhettem Őt...ott lehettem vele együtt...A legjobb barátommal, azzal, aki a legjobban számított nekem az életben és most már a halálban is...
Havazott *-* Mentem suliba, akkor még eset, erre jövök fel az aluljáróból...és havazik...*-* Azt hittem már nem fog idén esni a hó, de nem eset így sem sok.
Tegnap írtam pár verset és egy történetet megint:
Búcsú az "élettől"...
Megemészt a bánat,
Már iszonyúan fáj.
Megtörök ekkora súly alatt,
Hiába küzdök oly régóta már.
Segítséget se kérhetek,
Hisz őt kit kérhetnék.
Jól a pofámba nevet,
Ha a lelkem neki kiöntenék.
Utolsó perceim ezek a percek,
Úgy döntöttem, így tovább, nem élek.
Bocsánat attól, ki "talán" szeretett,
De én már nem bírok el, több befelé folytott könnyeket.
Az életben csak a rosszat leltem meg,
Úgy látszik ez a sors adatott nekem meg.
Talán még utoljára kérhetek egyet,
Értem, soha, senki se ejtsen könnyeket.
Megszakadt barátság...
Minden bajban melletted álltam, de te ezt természetesnek vetted.
A barátod voltam, de te eldobtál.
Egy lányért, egy szerelemért, amiből semmit sem kaptál.
Néha még vissza hívom a képeket,
De már teljesen homályosak lettek.
Nem hittem volna, hogy ez lesz a vége,
Mikor olyan szépen indult a kezdet.
De remélem találsz egy szebb, jobb életet,
Ahonnan szerezhetsz, sokkal, neked tetszőbb képeket.
De remélem, azért még nem felejtettél el teljesen,
Mert az én szívemben örökre kibérelted helyedet.
Kín
Vöröslőn csepeg le, testemen a fájdalom harmat.
A penge éle, vidáman ugrál ide-oda,
Miközben, tartója, pillanat, s belehal a fájdalomba.
A halál hozója, azért sem hagyja abba,
Küzd azért, hogy a vért előbukkanni lássa.
A lány, mely embernek nem mondható már,
Vérben úszva, ájultan egy sík talajt talál.
Vonz
A halál helyszíne hívogat.
Nem sokáig bírok már ellenállni,
A csábító szavaknak.
Vonz a sínek,
Mikor a metró behalad,
Egy álom lenne elképzelni
Az ugrás utáni arcokat.
Vonz a magasság,
Az a félelem,
Mely zuhanás közben beléd hat,
Átélni vágyom azt az iszonyú borzalmat.
Ezek olyan nagy kérések lennének,
Hogy eddig egyiket se élhettem még meg?
Átakarom élni ezeket a rémisztőnek hit perceket.
Egy földalatti túra
Egy osztálykirándulás helyszínére siettem épp a megfelelő öltözékben. Túra bakancs, vastag bélelt pulóver, kabát, nadrág. A föld alatt kialakított barlangrendszert választottuk célnak. Már régóta vártam egy ilyen túrára a föld alatt.
Mire odaértem már majdnem mindenki ott volt. Oda mentem a barátaimhoz és mindenkit üdvözöltem. Utolsó pillanatban esett be Anti a legjobb barátom. Születésünk óta ismertük egymást, így mindent tudtunk egymásról. A nyakába vetettem magam és őt is megpusziltam. ^^ Ő is adott egy nagy cuppanóst...^^ Akármilyen régóta is ismertük egymást, mégis mindennap ugyan olyan fontos volt.
A tanárnő kiadta az indulási vezényszót, így megindult előre a 30 emberből álló tömeg. Mindenki feszült izgalommal beszélgetett, de amit elértünk a bejárathoz csend lett és a vezetőt hallgattuk, miközben a bejáratnál egy lámpával ellátott sisakot kaptunk.
Végre beléptünk. Sokáig, úgy kb. 5 métert csak lefelé mentünk, egy csúszós létrán. Minnél jobban közelebb értünk a célhoz, annál jobban hűvösödött a levegő és sötétebb lett. Ha nem lettek volna lámpánk, akkor semmit sem láttunk volna, hisz lent egy lámpa sem világított.
Miután leértünk egy kis ideig térden csúszva haladtunk, de volt, ahol szó szerint hason csúszva kellett menni. Nagyon élveztem. Tényleg itt vagyok lent, mondogattam Antinak, nagy örömmel...^^ Picit fáztunk az elején, de a mozgásban teljesen átmelegedtünk.
Már vagy egy félórája lent voltunk, amikor hirtelen megcsúsztam és magammal rántottam Antit is. Bevertem a fejem és elájultam.
Körülbelül 5-100 perc múlva tértem magamhoz. Fáztam, csak az a halvány fény volt, ami a sisakom lámpájából áradt. Jó időbe telt, mire felfogtam, hogy egy szakadék felett vagyok, ami beomlott a barlang alakításakor. Elkezdtem segítségért kiabálni. Jó idő múlva meghallottam Anti hangját jóval fentebbről. Kértem, hogy segítsen, mert nem tudok kijönni, erre azt a választ kaptam, hogy ő is egy kitüremkedés szerű izén van és hogy mozdulni is alig van helye, de végül kitalálta, hogy világítsak felfelé, megpróbál lejutni hozzám. Még ennek a kivitelezésén agyalt, folyton kérdezgetett aggódással a hangjában, hogy jól vagyok-e, nagyon fázom-e, és biztatott, hogy kifogunk jutni innen megígéri. És ekkor egy nagy robajt hallottam, kő darabok kísérték és a barátom teste...zuhant...A karját felém nyújtotta, könyörögve, hogy segíts...Próbáltam gondolkozni mit tegyek...de nem ment...:S Nagyon messze volt tőlem...Arra tértem magamhoz, hogy eltűnt minden...a kő...a lámpája fénye...a hangja...ÉS Ő MAGA IS!!!
Egy hónap telt el és én még mindig nem tettem túl magam azon ami történt. Teljesen magamba zárkóztam, kerültem minden nemű kapcsolattartást, társaságot, még a barátaimat is. A órákon alig tudtam figyelni. Senki és semmi nem hozhatta vissza Őt nekem...:(
Orbitális fájdalom, amit éreztem. Teljesen elvette az eszem...és egyik nap elhatároztam véget vettek ennek. Senkinek nincs szüksége arra, hogy a búskomor képemet lássa folyton...nekem meg senkire sincs szükségem...csak Rá.
Egy délután, órák után, felmentem a sulitetejére, az egyik volt kedvenc helyünkre Antival...és levetettem magam onnan.
Lehet elvette az eszemet már teljesen a fájdalom, de láttam őt magam előtt, amint folyton azt kiáltja felém nyújtott kezekkel, hogy segítsek neki...
És most miután megtettem még utoljára láttam...amint ezt mondja felém nyújtott kezekkel:
és sírt, de magához ölelt és végre egy hónap után, újra érezhettem Őt...ott lehettem vele együtt...A legjobb barátommal, azzal, aki a legjobban számított nekem az életben és most már a halálban is...
Többet nem tudok írni, úgy, hogy bepakolok pár jó számot...és képet...
Nox - Még egy perc
Nox - Hiszed-e még
Nox - Bíborhajnal
Nox - Nem lesz több tánc
Nox - Remény
Nox - Hol volt, hol nem...
Mára ennyi lenne...
Sziasztok!
Nox - Hiszed-e még
Nox - Bíborhajnal
Nox - Nem lesz több tánc
Nox - Remény
Nox - Hol volt, hol nem...
Mára ennyi lenne...
Sziasztok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése